Imák 3.       

Dicsértessél, irgalmas Istenünk,
Mindenható Teremtőnk, Urunk,
A legmélyebb alázattal tisztelünk,
Istenséged óceánjába merülve Előtted leborulunk.
De az ember nem állta ki a próbát,
Hallgatott a gonoszra, s hűtlen lett Hozzád.
Kegyelmeidet elveszítve rá nagy nyomor várt,
Könnyek, szenvedés, kínok -- amíg csak a sírba száll.
De Te, irgalmas Istenünk, nem akartad az ember pusztulását,
És Üdvözítőt ígértél neki.
Nem hagyod kétségbe merülni, nem nézed gonoszságát,
Izraelt prófétáid vezetik.
Éjjel-nappal kiált Hozzád az emberiség mégis,
Nyomorúsága, bűnei s fájdalma mélyéből.
Kiáltásunk, könnyeink jussanak fel az égig,
Ahol uralkodsz, irgalom Istene, tekints ránk az égből.
Bűnbe esett az ember, és bűnét kiengesztelni képtelen,
Isten és ember között a szakadék végtelen.
Nyomorúsága hangján kiált: Uram, kegyelmezz,
De Jahve hallgat... századok így telnek el.
Az emberiség vágya egyre erősebb,
Várják, Akit megígért az Isten,
Jöjj, Istennek Báránya, jöjj el,
Vedd el bűneink, oszlassa el sötétségünket a Te fényed.
Így kérlel az emberiség szünet nélkül, ó urak Ura,
Mérhetetlen irgalmadat, kegyelmedet, mely végtelen,
Ó, hatalmas Isten, enyhülj meg, Uram,
Emlékezz jóságodra, bocsásd meg a vétkeket.